2009 május 30 és június 1 között ismét Nemzeti Vágta Budapesten, a Hősök terén. Idén még több program várja majd a kilátogatókat, hiszen a különböző lovasversenyek, és a települések bemutatkozását szolgáló Vágta Korzó mellett, egy „Országkonyha” is színesíteni fogja majd Budapest egyik legnagyobb kulturális, turisztikai, és gasztronómiai fesztiválját.
A pünkösdi hosszú hétvégén rengeteg program várja majd a kilátogatókat. A települések lovasversenye mellett, megrendezésre kerül egy történelmi lovas gála is, honfoglalás kori lovas íjászokkal, lovagi tornákkal, ’48-as csatajelenetekkel. Ezenkívül huszárverseny, díjugratás, Kishuszár Vágta, éjszakai Tüzes Vágta, mozgáskorlátozottak lovasbemutatója, Széchenyi emlékfutam, volt olimpikonok lovasversenye, és egy Jótékonysági sztárfutam is színesíti majd a programot.
A Vágta Korzón – amely az Andrássy útból varázsol egy pavilonokkal szegélyezett sétálóutcát – az induló települések mutatkoznak be kulturális és turisztikai értékeikkel. A 56-osok terénél pedig az Országkonyha várja majd vendégeit a Dunántúl, az Alföld, a Felföld, és Erdély tájainak ételeivel és italaival.
A rendezvény látogatása ingyenes, de aki idén tribünről szeretné megtekinteni a Hősök terén zajló eseményeket, jegyet válthat a lelátókra. Jó hír, hogy a vidékről vonattal érkezőknek csak az odaútért kell fizetni, a visszaút ingyenes lesz a helyszínen lepecsételt vonatjeggyel.