Kutatási eredmények
A könnyűügetés nem könnyebb a lónak?
Elterjedt nézet, hogy a könnyűügetés a tanügetéshez képest csökkenti a ló hátát érő terhelést. Megmérték, nem.
A Horsetalk nyomán
A hollandiai Wageningeni Egyetem kutatói Johan van Leeuwen professzor vezetésével egy különleges felszerelés segítségével vizsgálták a különböző lovaglási technikák lóra gyakorolt hatásait.
A felszerelés része volt egy különleges patkó, mely segítségével mérni tudták a ló lábára ható erőket, és egy szintén speciális erőmérő, amivel a ló hátára a nyereg és a kengyel által gyakorolt igénybevételt tudták vizsgálni.
Ezek a mérések, amelyeket számítógépes modellezéssel is kombináltak, segíthetnek megelőzni a lovaglás során bekövetkező sérüléseket.
A könnyűügetés nem könnyebb
A patkókat arra is használták, hogy megvizsgálják, mely lovaglási technikákkal lehet leginkább megelőzni a sérülést - ami különösen fontos, hiszen a lovak sérüléseinek jelentős része a lovas által kifejtett nyomás során keletkezik.
A kutatás során fény derült arra, hogy a könnyűügetés például nem is annyira előnyös, mint ahogy azt eddig gondolták. "Különös figyelmet fordítottunk az ülő és az álló ügetés összehasonlítására, mivel a lovas világban általánosan elfogadott nézet, hogy az utóbbi kevésbé terheli a ló hátát" mondja van Leeuwen professzor. "Méréseink nem igazolták, hogy az álló ügetés mechanikailag kevésbé megterhelő a ló számára. Azt találtuk, hogy álló és ülő ügetés során ugyanakkora terhelés éri a ló hátát."
Az aquatréning viszont tényleg segít
A lovak hát, váll és lábizületi, valamint izomsérüléseinek rehabilitációja során használt eljárás az "aquatréning", melynek során a ló egy vízzel feltöltött medencében elhelyezett járógépben mozog.
Az eljárás azon az elméleten alapul, hogy a víz felhajtóereje csökkenti a ló lábára nehezedő erőket, melyek lassíthatják az izületek gyógyulását, de ezidáig nem sok kutatás foglakozott ennek bizonyításával. A patkók segítségével azt is mérni tudták, hogy az aquatréning tényleg hasznos-e az izületi sérülések kezelésekor, tényleg csökkenti-e a ló lábának terhelését.
Ezt az elméletet igazolták a mérések, az aquatréning során sokkal kisebb terhelés érte a ló lábát, tehát tényleg hasznos lehet az izületek gyógyulása során. Mindazonáltal van Leeuwen professzor szerint további munkára van szükség, hogy alátámasszák ezeket az eredményeket.
A kutatók eredményeiket a múlt héten mutatták be a kisérleti biológusok éves gyűlésén, Marseille-ben.