Koponyatörés lovaknál
Igen gyakori, és általában katasztrofális sérülés a lovaknál, hogy úgy beütik a fejüket valamibe, hogy betörik a koponyacsontjuk.
A HorseTalk nyomán
A lovak gyakran szereznek kisebb-nagyobb sérüléseket. Ezeket egyaránt okozza a ménesben zajló ragsorharc, illetve az, ahogy az ember tárolja, illetve használja őket.
Egy átlagos felnőtt ló feje 15 kg-ot nyom. Ráadásul egy hosszú, a ló tömegközéppontjából messzire kilóg, hiszen egy hosszú nyak tartja. Ennek köszönhetően esésnél a ló feje hatalmas erővel ütődik a földnek. De nem kell elesnie sem: Erejénél és gyorsaságánál fogva hatalmas erővel tudja beütni a fejét ágaskodáskor, vagy ha vágta során ütközik valamivel.
A Kentucky Egyetemen az elmúlt évek során 34 koponyatörést vizsgáltak. A szerncsétlenül járt állatok 2 nap és 23 év közöttiek voltak, különböző fajtájúak, bár leggyakrabban telivérek.
Koponyatörést okoz, ha a lószállítóban ágaskodik a ló, ha beüti a fejét a túl alacsony istálló mennyezetébe, de előfordultak olyan esetek is, hogy a ló nekivágtázott egy fának, kerítésnek, az istállónak.
Törik magukat - Pánikba esett ló menekül a szállítóból. Fotó: naturalhorsetrim.com
A törés klinikai tünetei hasonlítanak egy általános gyógyszer mellékhatásaihoz: paralízis, vakság, rohamok, kóma, vagy hirtelen halál. Néha orr, vagy fülvérzés utalt a bajra. Az esetek nagy többségében megpróbálkoztak orvosi ellátással, de a lovak gyakran vagy belehaltak a sérülésbe, vagy el kellett altatni őket.
A halál oka leggyakrabban a boncolás során derült ki. A kórtani jelek hasonlóak voltak az esetek során. Néha az ütközés helyén a fejbőr is megsérült, illetve sérült és vérzett a bör alatti szövet. A fülvérzés nem gykori tünet.
A koponya felépítése valószínűtlenné teszi, hogy egyetlen helyen törjön, a szilánkos törés a valószínű, agyvérzéssel, és az első nyaki gerincagy vérzésével kiegésszítve.
Fontos, hogy tisztában legyen a lótartó azzal, lovak hajlamosak ilyen sérülést szerezni, és hogy ez a sérülés mennyire súlyos tud lenni. Különösen oda kell figyelni az ideges, vagy ugrándozós lovakra, hogy ne kerüljenek olyan helyzetbe vagy környezetbe, ahol az ilyen sérülés esélye fokozottan fennáll.