Vérvizsgálattal megelőzhető a csonttörés
A Colorado Állami Egyetemen végzett kutatás szerint azok a lovak, amelyek súlyos csonttöréseket szenvedtek, már korábban is mutatták jelét csontsérülésnek. Ezen sérülések hamarosan egyszerűen megállapíthatóak lehetnek.
„Mikrosérülésnek nevezzük ezeket a sérüléseket” mondja Wayne McIlwraith professzor, a kutatás vezetője. „Mikroszkópikus sérülések ezek, melyeket viszont szétterjedt leépülés is kisér a csont állagában.”
A professzor és a kutatásban résztvevő két kollégája meg van győződve arról, hogy az ilyen jellegű csontsérülés szinte mindig megelőzi a lábtörést.
„Úgy tűnik, hogy ha időben észrevesszük ezeket a korai sérüléseket, azzal megelőzzük a későbbi komoly bajt.”
Az MRI vagy CT segítségével végzett csontvizsgálat kimutatja a mikrokárosodásokat, de nehezen kivitelezhető nagyszámú ilyen vizsgálat a versenylovaknál.
A biomarkerek felfedezése viszont lehetővé tette, hogy egy napon egyszerű vérvétellel ki lehessen majd mutatni a sérülések meglétét.
Ez a nap McIlwraith professzor becslése szerint 2-3 éven belül jön el. Jelenleg a vérvizsgálat pontossága 70%-os. Ezért további olyan biomarker fajtákat keresnek, amik segítenek az előrejelzésben. „Célunk, hogy 95%-os biztonsággal tudjuk jelezni a bajt.” mondja.
Ha beválik a módszer, a versenylovak rendszeres ellenőrzése drámaian visszaszoríthatja a versenyek során bekövetkező végzetes sérülések gyakoriságát.
A vizsgálat úgy működne, hogy a vérvétellel megállapítanánk, hogy jelen van-e károsodás a csontszerkezetben. Amennyiben igen, akkor következne az alaposabb vizsgálat, akár CT-vel is, hogy kideríthessük, mekkora a baj. Szerencsére a mikrosérülések az esetek nagyrészében begyógyulnak – a ló pár hónapos pihenés után újra visszamehet versenyezni.”
A biomarkerek használata sem lesz csodaszer, természetesen más tényezők is, mint például a versenypálya felépítése, anyaga ugyanúgy hozzájárul a versenybalesetekhez. Mely kockázatokat szintén mérsékelni kell.