Nyitólap > Táborozás >

Capári lovasiskola

A sümegi vár tövében, gyönyörű környezetben található 300 éves barokk istállóépület egész évben szeretettel várja – az évszaknak megfelelő lovasprogrammal. Lovaglási lehetőség kezdő és haladó lovasoknak, túralovaglások és lovaskocsis – postakocsis kirándulások. Nyáron lovastábor 6 napos turnusokban, bentlakással és teljes ellátással.


Az épület az 1700-as években épült Padányi Bíró Márton veszprémi püspök idejében. Ma is eredeti funkciójának megfelelően működik. Hajdanán a püspökség lovait, parádés kocsijait és egyben a takarmánytárolást szolgálta. Itt található a Huszármúzeum, a Radetzky Akadémia, itt van a központja a Sümegi Falkász Egyesületnek, és a Bottyán János Lovas Sport Egyesületnek is.

Nyári napokon kellemes enyhülést ad a hatalmas fenyőfákkal övezett parkja, ahol sétánk során őzeket, vaddisznót és még sok egyéb kis állatot is láthatunk szabadon és elkerítve.

A nyári szünetben az iskolai év befejezése utáni első héten kezdődik a lovastábor - keddtől vasárnapig, öt napos turnusokban. Az idén utolsó tanítási nap június 12-e péntek, igy a tábor a rákövetkező hét keddjén - június 16-án - kezdődik, ötnapos turnusokban.

Négyféle tábort indítanak: Pónis tábort gyerekeknek, Lovardás tábort kezdőknek és haladóknak, Túra tábort haladóknak, és Sporttábort haladó lovasoknak.

A táborok napi programja:

  • minden délelőtt futószáras -, lovardai oktatás (pónis tábor esetén pónilovakon)
  • Naponta lóápolási gyakorlatok a lóval való bánásmód elsajátítása. (pónis és lovardás táboroknál)
  • Délutánonként kocsizás, sétalovaglás terepen, elméleti oktatás. (pónis és lovardás táboroknál)
  • délelőttönként túralovaglás a sümegi erdőkben, ősborókásban. (túratábor esetén)
  • Meghatározott tájékozódási feladatok végrehajtása önállóan, térkép alapján. (túratábor esetén)
  • Délutánonként elméleti oktatás: térképismeret, tájékozódási alapismeretek. Kocsizás, fogathajtás. (túratábor esetén)

Részletes adatok

Korosztály

minden korosztály számára

Férőhely turnusonként

20 fő

Szállás

Váristálló feletti szobákban vagy az udvaron lévő vendégházban

Étkezés

Háromszori étkezés.

Ár:

Pónis tábor gyerekeknek: 42.000 Ft/5 nap. (8400 Ft/nap)

Lovardás tábor kezdőknek és haladóknak: 42.000 Ft/5 nap. (8400 Ft/nap)

Túra tábor haladóknak: 45.000 Ft/6 nap. (7500 Ft/nap)

Sporttábor haladó lovasoknak: 45.000 Ft. (9000 Ft/nap)

Üdülési csekk elfogadó hely.

Turnusok

Időpont Egyéb információ
június 16-21 -
június 23-28 -
június 30-július 5 -
július 7-12 -
júlis 14-19 -
július 21-26 -
július 28-augusztus 2 -
augusztus 4-9 -
augusztus 11-16 -
augusztus 18-23 -
augusztus 25-30 -

Jelentkezés

Telefon: +36 87/550 087 (Capári Róbert)

web cím: www.sumeg.hu/capari

email cím: varistallo@lovasiskola.axelero.net

cím: Sümeg, Vároldal u. 5.

Csoportok jelentkezését is fogadják.