Nyitólap > Hírek >

Nem számít a származás?

2008 január 7, hétfő

Az Edinburgh-i Egyetem kutatói szerint a versenylovak eredményessége 90%-ban attól függ, hogy a lovat hogyan tartották, képezték és lovagolták, a származás csak 10%-ban számít. Az angol versenylósport szövetség szerint viszont ez nem így van.


A kutatók összehasonlították több, mint 4000 versenyló a fedeztetési költségeit, győzelmeit és nyereményeit, majd arra jutottak, hogy a nagyobb fedeztetési költségű (tehát jobbnak vélt szülőktől származó) lovak nem feltétlenül jutnak hozzá a legjobb génekhez.

Dr Alistair Wilson, a kutatás vezetője szerint a drága csődörök leszármazottai talán több pénzt nyernek, de ez nem feltétlenül a jobb génállománynak köszönhető. Inkább arról van szó, hogy azok a tenyésztők, akik meg tudják fizetni a drágább tenyészméneket, többet képesek áldozni a ló tartására, nevelésére is, és jobb lovasokat tudnak rájuk ültetni. Ezek pedig mind nagyon fontos tényezői annak, hogy a ló mit fog nyerni.

Természetesen minden tenyésztő igyekszik mindent megadni a lovának, és emiatt számítanak az olyan részletkérdések is, mint a származás.

Lynne Crowden, a britt melegvérű lovak társaságának elnöke nem osztja ezt a vélekedést: szerinte a kutatás hibás, és csak a zugtenyésztést fogja bátorítani. Ő 6 győztes versenylovat nevelt ki 11 gondosan kiválasztott csikóból. Szerinte az örökölt tulajdonságok igen is fontosak, és ezt támasztja alá az is, hogy az ő lovai között nagyobb a győztesek aránya az átlagnál.

A mi meglátásunk szerint viszont a két álláspont között nincs túl nagy eltérés: mivel a versenylovakat közel azonos körülmények között tartják, valaminek befolyásolnia kell az eredményeiket, ez pedig lehet a származás is. Könnyen belátható szerintünk, hogy a legkitűnőbb ősöktől származó versenyló sem fog kimagasló eredményeket elérni, ha a verseny előtt hónapokig éheztetik - le fogják őt előzni átlagos képességű vetélytársai is.