Eltiporták az autót a megvadult lovak
Megvadultak
2008 november 5, szerda
Csak a szerencsének köszönhető, hogy senki sem sérült meg abban az autóban, amelyen keresztülrohant két megbokrosodott ló, pedig az általuk vontatott kocsi rúdja felnyársalta az autót.
A HavariaPress nyomán
A kép illusztáció
A különös baleset hétfőn délután történt Zalaszentgrót külterületén, az Alsó-látóhegyi úton. Egy gumikerekű lovaskocsi egy lejtős horhosban haladt, amikor a kocsi kerékkötő lánca elszakadt, ettől a lovak megugrottak, és a horhos falára rántották fel a kocsit, amelyről a három utas leesett, illetve leugrott.
A lovak ezután tovább száguldottak az üres kocsival, majd csaknem egy kilométer megtétele után nekiütköztek egy szemből érkező Volkswagennek, úgy, hogy a kocsi vonórúdja áttörte az első szélvédőt és a hátsó szélvédőt kitörve állt meg, míg a lovak a gépkocsi tetején mentek keresztül. A baleset következtében - csodával határos módon - mindössze a lovaskocsi egyik utasa sérült meg, amikor leesett a felboruló járműről.
A Keszthelyi Rendőrkapitányságon vizsgálatot indítottak a baleset körülményeinek tisztázására.