Elszabadult lovak terrorizálták az ifjú párt
Örök emlék
2008 december 17, szerda
El kellett halasztani egy angol pár esküvőjét, miután a szertartásra menet ámokfutni kezdtek a menyasszony hintójának lovai. A menyasszonyt végül apja kihajította a hintóból. Aztán utánaugrott.
Az The Sun nyomán
Indulnak az esküvőre - itt még boldogok. Fotó: The Sun
Menyasszonyi ruhája védte meg attól a 29 éves Sophie Clarke-ot, hogy komolyabban megsérüljön. Amint a nő a SUN című bulvárlapnak elmondta, épp az esküvőjére tartott édesapjával, amikor a lovak megijedtek, és úgy elkezdték rángatni a hintót, hogy a hajtók leestek a járműről.
Így édesapjával egyedül maradt a hintóban, és így száguldoztak a forgalmas utakon. Egy autó, ami a hintó elé befarolván próbálta azt lelassítani, totálkáros lett.
Végül egy kanyar előtt Bob kidobta lányát a hintóból, majd utána ugrott. Csodával határos módon egyikük sem sérült meg súlyosan, de azért kórházba vitték őket.
Mint Sophie mondta, édesapjának és kétezer fontos esküvői ruhájának köszönheti, hogy megmenekült.
A vőlegény, Karl Wood, mielőtt megtudta volna, mi történt, azt hitte, Sophie elhagyta őt, és azért nem érkezett meg az esküvőre. A húszezer fontos ceremónia elmaradt, az esküvőt a jövő hónapra halasztották. Akkor kevésbé látványosat szeretnének.