Nyitólap > Hírek >

Új vezetőség a bécsi spanyol lovasiskolában

2007 december 18, kedd

Történetében először női igazgatója lett a bécsi spanyol lovasiskolának.


SRS sajtóanyag

A bécsi Spanyol Lovasiskola 430 éves története során Elisabeth Gürtlen asszony lesz az első nő, aki vezetheti az intézményt.

Gürtlen asszony lesz a marketing, a stratégia és a szponzoráció felelőse.

Bíznak a jövőben - bemutatkozott az új vezetés. Fotó: srs.at

Ezzel egy időben napi ügymenetért felelős igazgatóhelyettesnek neveztek ki Erwin Klissenbauert. Az Ő feladata az iskola jövőképének kialakítása, a bécsi, piberi és heldenbergi telephelyek fejlesztése, valamint a pénzügy és a belső ellenőrzés felügyelete.

A két új igazgató december elsejétől állt munkába, miután a korábbi igazgató, Armin Aigner, aki 2005 májusa óta vezette az intézményt, lemondott.

Az intézmény 2004-ben 3,4 millió, 2005-ben pedig 3,9 millió euró veszteséget halmozott fel. Aigner irányítása alatt a 2006-os veszteség 821 000 euróra csökkent, emiatt sokakat meglepett a lemondása. Ő ezt azzal indokolta, hogy ő mindig is ideiglenes igazgatóként gondolt magára, akinek feladata az intézmény gazdasági helyzetének stabilizálása.