Elgázolt négy csikót
2008 január 28, hétfő
Két telivér csikó a helyszinen elpusztult, két másikat pedig el kellett altatni az Egyesült Államokban, miután átment rajtuk egy személyautó.
A The Horse nyomán
A baleset 24.-én reggel 7 körül történt a Kentucky állambeli Lexington környékén. A lovak tulajdonosa reggel kivezette hat egyéves csikóját a kifutóból. Ekkor azonban valamitől megijedtek, és szétfutottak. Egyikük a szénatárolóba menekült, négyük pedig a nyitott kapun keresztül kivágtatott az útra, ahol 400 métert tettek meg, majd elütötték őket.
Az autó, egy 1993-as Ford Sedan szabályosan haladt az úton, a látási viszonyok is jók voltak, és az út is száraz. A lovak viszont pej színük miatt beleolvadtak a tájba.
A gépkocsi vezetőjét a Kentucky Egyetem kórházába szállították, hogy ellássák a sérüléseit. Állapotáról nincs információnk.
Sem büntetőügyi, sem közlekedési eljárást nem indított a rendőrség: amint azt Pat Murray százados, a Lexingtoni rendőrség közlekedési osztályának parancsnoka elmonta, "szörnyű baleset történt".