Nyitólap > Hírek >

Bővült a fóti lovasterápiás központ

Javuló körülmények

2008 november 6, csütörtök

Új, többfunkciós épületet adtak át a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás Központjában.


A Hírextra nyomán

Terápia Fóton - Fotó: lovasterápia.hu

A Pannon GSM Távközlési Zrt. tavaly decemberben adott 25 millió forintos támogatásából megvalósított új előadóteremben továbbképzéseket és különböző foglalkozásokat tudnak tartani, de már idén nyáron is alkalmas volt az épület arra, hogy három - a Lovasterápiás Központban táborozó - csoport megszálljon benne, továbbá helyet biztosított fotókiállításnak is.

A teljesen új, az ÁNTSZ előírásainak megfelelően kialakított vizesblokkok, valamint a két kialakított vendégszoba is az intézetbe látogató gyermekek, szakemberek és az ott dolgozók kényemét szolgálja - tudatta a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 1990 májusában alakult a hannoveri szervezet mintájára. A kiemelten közhasznú szervezet célja a fizikailag- és értelmileg sérült, az árva és más rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeik javítása. Tevékenysége igen szerteágazó, többek között egészségügyi, gyermekélelmezési, nevelőszülői, lovasterápiás programot, üdültetést, ösztöndíjprogramot foglal magába.