Ez biztos fájt
Leharapta a heréjét a ló
2009 március 25, szerda
Egy indonéziai férfit megtámadta a lova, és meg is harapta. Ott, ahol az a legjobban fáj.
A kép illusztráció
Az áldozat, egy 35 éves férfi egy hete dolgozott a lóval, amikor az hirtelen rátámadt. Éppen a ló által vontatott szekérről pakolta le a homokot egy építkezésen.
Szerencsére volt szemtanuja az eseménynek, aki, bár fényképeket nem készített, de azonnal az autójába tuszkolta a férfit, hogy kórházba szállíthassa.
A nagy sietségben először nem is vette észre a leharapott szervet.
"Szerencsére a ló nem rágta meg, és nem is nyelte le a herét, egyszerűen csak az útra köpte. Úgyhogy gyorsan felkaptam, és rohantam vele, meg a gondozóval együtt az orvoshoz, ahol azonnal el is látták a sérültet" mondta a szemtanú.
Nem az első eset
A ló 70 éves tulajdonosa szerint bár idomították, néha mégis megvadult az állat, s már régebben is volt rá példa, hogy megharapott valakit. "A csirkékre is rátámad, ha úgy érzi, megzavarják evés közben. Mi vigyázni szoktunk, amikor a közelébe megyünk" mondta.