Filmet forgatnának Kincsemről
2008 július 15, kedd
Négymilliárd forintos költségvetésű filmet készítene az örök bajnok versenylóról, Kincsemről Losonczi Gábor és Koltai Lajos. A lovat a világon mindenütt ismerik, csak Angliában 118 szobra látható.
„Kincsem egy borzalmas nagy egyéniség, és nagyon fura lelkületű ló volt” - mondta Losonczi Gábor producer. Az Angliában csak "Hungarian Wondernek", Magyar Csodának nevezett ló köré írnák forgatókönyvet, melyhez jelenleg is keresik a szerzőt. A rendező a Sorstalansággal és az Estével nevet szerzett Koltai Lajos lesz. "Az utóbbi évtizedek legnagyobb szabású filmje lesz ez, más különben nem is érdemes nekikezdeni."
A film előzetes költségvetése négy milliárd forintra rúg, ebből négy világsztárt is szeretnének a szereplők között tudni - az ő költségük tenné ki a film költségvetésének kétharmadát. "A Sorstalanság és a Hídember költségvetése együtt sem biztos, hogy elé lesz" - tette hozzá a producer. Megdobja a költségeket az is, hogy forgatásra alkalmas versenypálya már nem nagyon van az országban - építeni kell majd egyet.
A költségvetést 3-4 ország közösen állná, a magyar államra egymilliárd forintnyi rész jutna. Angolok, arabok, németek és osztrákok, és természetesen az amerikaiak jöhetnek szóba partnerként.
Mi vagyunk a lovas nemzet
„A filmet világforgalmazásra szánjuk, mert külföldön Kincsem jobban ismert, mint itthon. Angliában 118 Kincsem-szobor áll” - mondja Losonczi. Ezért van szükség a világsztárokra is.
Maga a film két változatban készülne el: egy realisztikusabb, Európába, valamint egy meseszerűbb, Amerikába.
„Érdekel a ló, de nem szenvedélyem. A Ménesgazda című film forgatásán felültettek a kaszkadőrök egyre, de azt hiszem, ember még annyira nem félt” - mondja Koltai, akit inkább az Oszták-Magyar Monarchia világa fogott meg: „Azok az emberi tartások már nem léteznek. A ló szenvedély és szerencsejáték volt.”
Állítólag Andy Vajna is érdeklődik a film iránt. "Még nem tárgyaltunk róla hivatalosan, de egy tévéműsorban már említést tett a tervekről, és arról, hogy szívesen részt venne a valóra váltásában" mondta Losonczi.