Vezetőképzés lovakkal
2008 március 25, kedd
A vezető beosztású tanoncok az irányítás különböző technikáit sajátítják el az ember egyik legrégebbi társától.
Az oktatók ugyan nem diplomás menedzser-trénerek, viszont mindent tudnak a lovas életről, többek között azt is, hogy aki kapcsolatot tud teremteni a lovával, irányítani tudja, és megérteti magát vele, az valóban megsejt valamit a vezetés tudományáról. Lovakat évek óta alkalmaznak mindenféle terápiára: lelki betegségek gyógyítására éppúgy, mint sérült gyerekek kezelésére. A vezetőképzés terepe még járatlan útnak számít - sikerekről azonban máris beszámolhatnak a résztvevők.
"A lovak rendkívül érzékenyek a testnyelvre, ezért válaszolnak is arra, ha feléjük irányul. Ha valaki ért hozzájuk és tisztában van vele, hogy mit akarnak csinálni, a lovak követni fogják, és könnyen irányíthatóak lesznek. De ha az ember csak szavakat mond nekik, és közben nem akarja igazán, amit mond, vagy nem egyértelműen fejezi ki, akkor a lovak gyakran egyszerűen nem vesznek róla tudomást" - magyarázta egy tanfolyamot megfigyelő egyetemista, aki a lovakkal való tanulást választotta kutatási témájául.
A tanfolyam résztvevői napi hét órát töltenek a lovakkal - egyéni és csoportos foglalkozások keretében - , ám lovaglásról szó sincs. Ehelyett például arra kell rávenniük a pacit anélkül, hogy megérintenék, hogy a legelő egyik végéből átballagjon a másikba.
Ez csak látszólag könnyű feladat, valójában komoly kommunikációs készség és csapatmunka szükségeltetik hozzá.
A húsz menedzser egyike azt reméli, hogy a kurzus után jobban vezeti majd kávépörkölő vállalkozását. Szerinte a lovak kendőzetlen érzelmekkel fordulnak az emberhez, és úgy tükrözik vissza, amit megéreznek belőle, ahogy azt más nem lenne képes.
A képzést Sydneytől 200 kilométerre nyugatra fekvő birtokán vezeti Graeme Phillips és felesége. Nem készítettek ütemtervet, és a lovaikat sem idomították be. Nincs is szükség ilyesmire, a kényelmes életükből kiszakított, lovak közé érkező emberekkel "csodálatos dolgok történnek" - mondja a gazda. "Az egész arról szól, hogy kikerüljenek az őrült világból és visszatérjenek ahhoz, amit úgy fogalmaznék meg, hogy az ember lelke" - foglalta össze a tréning lényegét.
Hegyek, gumifa erdők, birkák és kenguruk a környező réteken, valamint gyenge térerő tökéletes körülményeket teremt a képzéshez.
"Ebben a környezetben az emberek ki tudnak kapcsolni, és oda tudnak figyelni magukra, kapcsolataikra. Itt nincsenek mobiltelefonok, sem számítógépek." mondja Phillips.