Gyűjtés egy művégtagért
Második esély
2008 november 3, hétfő
Peggy Sue-nak, egy kéthónapos quarter horse csikónak felakadt a lába a kerítésben. Elszakadtak az inai, élvesztette a patáját. Gazdája mégis esélyt adna neki az életre.
A Horsetalk nyomán
Dr Vlahos kötözi Peggy Sue lábát az amputáció után
Peggy Sue-nak, egy kéthónapos quarter horse csikónak felakadt a lába a kerítésben. Elszakadtak az inai, élvesztette a patáját. Kady Boe ezután vette meg eredeti tulajdonosától, és mindent megtesz azért, hogy a csikó új esélyt kapjon az életre. Adománygyűjtést indított, a cél 16 000 dollár megszerzése. 3000 dollár már összegyűlt.
A csikó jelenleg Dr Ted Vlahos sebésznél lakik, a Wyoming állambeli Sheridanban. Vlahos már korábban is sikeresen illesztett fel lovakra művégtagot, és egyike annak a három állatorvosnak, aki kikisérletezte az eljárást.
A most két és fél hónapos csikó lábát már előkészítették a művégtag fogadására. Ehhez le kellett fűrészelni a csontból, illetve az idegvégződéseket úgy kellett változtatni, hogy ne érjenek majd hozzá az új művégtaghoz. Amint meggyógyul a csonk, megkapja az első művégtagját.
Ezt a műlábat körülbelül 9 hónapig tudja majd használni, és 4000 dollárba kerül. November 30-ig kell összejönni ennek az összegnek, az adományokat a Paypal rendszeren át fogadják. Ha segítene, itt megteheti.
A törött láb gyakran halált jelent
Évente lovak ezreit altatják el lábtörés miatt. A versenypályák különösen veszedelmes terepnek számítanak ebből a szempontból. Barbarot, Eight Bellst, és számos társukat azonnal elaltatták, miután eltörték a lábukat.
"Az ideális jelölt a művégtag számára egy telivér versenyló, mert azok hihetetlenül erősek" mondja Vlahos. Ő is elismeri, hogy nem minden lovat lehet megmenteni ilyen módon, de érzése szerint rengeteg lovat meg lehetne menteni a biztos haláltól, ha tulajdonosaik legalább tudnának a lehetőségről.
Jelenleg Vlahoson kívül még két állatorvos, Dr Barrie Grant Kaliforniában, illetve Dr Rick Redden Kentuckyban végez ilyen beavatkozást.