Nyitólap > Hírek >

2009-ben is nemzeti vágta

Nyeregbe Magyarország

2008 december 8, hétfő

A hétvégi Lovas Világkupán, a Papp László Budapest Sportarénában jelentette be Geszti Péter, hogy jövőre is elindul a Nemzeti Vágta. Tavaly, az első Nemzeti Vágta lóverseny és egyedi országimázs fesztiválra 96 település nevezett, a 2009-es eseményre pedig a szervezők mostantól fogadják a települések nevezéseit.


Huszárok a hősök terén

Az idén először megtartott rendezvény középpontjában az a történelmi hangulatú lóverseny állt, amelyre 96 magyar település nevezett be. Az indulók heteken, hónapokon át készültek lovukkal, lovasukkal és azokkal a helyi jellegzetes tárgyakkal, étkekkel, hagyományokkal, amelyeket az Andrássy úton, a Vágta Korzón mutattak be ország-világnak.

Vidékről több helyről, szervezetten, buszokkal érkeztek a szurkolók, és a határon túlról is több érdeklődő látogatott ki a versenyre.

A Nemzeti Vágtát 2008-ban a Hősök terén felépített pályán 20 ezren látták, de milliók követhették figyelemmel az eseményeket a televízió előtt ülve is.

A 2009-es Nemzeti Vágta középpontjában is a történelmi hangulatú lóverseny áll majd, de az indulók továbbra is bemutathatják az Andrássy úton, a Vágta Korzón településük büszkeségeit, a helyi jellegzetes tárgyakat, étkeket, hagyományokat.

Az idei vágtát egy nyíregyházi leány, Suták Vanda nyerte. A mezőnyt sokáig Szigliget vezette, majd Orosháza és Nyíregyháza egyre közelebb került Kovács Sándor Falurossza nevű lovához. Suták Vanda a hajrában végül Orosháza lovasával, Bakos Gáborral került szoros versenybe, akit végül a 19 éves lány maga mögé utasított és fölényes győzelmet aratott Alexanderrel.

Alexander, a nyertes ló sajnos nem sokáig élvezhette a győzelem ízét: szeptemberben egy hétvégi versenyen a ki nem nyíló rajtgép ajtajába verte a mellkasát. Az állatorvos szerint tüdővérzést kapott és sajnos már nem lehetett megmenteni, el kellett altatni.