Nyitólap > Hírek >

Megmenekült a Honvéd lovarda

Révbe értek

2009 január 27, kedd

Rendeződni látszik a pasaréti Honvéd lovarda sorsa, az önkormányzat a zsebébe nyúlt. Városrészközpont lesz a környék.


Az 1933-ban épült lovarda rendszerváltozás utáni története bővelkedik izgalmakban. A hullámok 2005-ben látszódtak összecsapni az intézmény fölött: novemberben a Honvédelmi Minisztérium úgy döntött, nem finanszírozza tovább a működését. Akkor az önkormányzat, a helybéliek, és a lovassport kedvelőinek összefogásával sikerült megakadályozni az eladást: 2005 december vége óta a Pasaréti Lovas Hagyományőrző Kht működteti a lovardát, melyet megnyitottak a nagyközönség előtt is.

Tavaly tavasszal újra gyülekezni kezdtek a viharfelhők: a Honvédelmi minisztérium továbbra is el akarta adni a területet.

Amikor a II. kerületi önkormányzat tavaly júliusban tudomást szerzett arról, hogy el akarják adni az ingatlant, úgy döntött, él elővásárlási jogával, mert a Pasarét szívében lévő terület fejlesztésében aktívan kíván részt venni. Mivel nem volt elegendő forrása a vásárláshoz, az önkormányzat elhatározta, hogy pályázati úton keres befektetőpartnert.

A HetiVálasz szerint a vevő egy olyan projekttársaság lett, melynek öt százalékban tulajdonosa a II. kerületi önkormányzat, 95 százalékban pedig az SCD Group ingatlanfejlesztő cég; ez utóbbi 6,85 milliárd forintot fizetett a 12,6 hektáros területért.

A befektetéssel egyúttal ismét megmenekült a Hidász utcai lovarda: az önkormányzat a 2,5 hektáros földterületet 99 évre használatba kapta.

Az önkormányzati szerepvállalásnak köszönhetően a Hidász utcai lovarda most már biztosan nem zár be: a 2,5 hektáros területet ingyen használja az önkormányzat, az üzemeltető pedig marad a Pasaréti Lovas Hagyományőrző Kht.

A fennmaradó tízhektárnyi területből ötön egy darabig nem építkezhet a befektető: továbbra is katonai besorolás alá tartozik. Itt található a helyi védelem alatt álló egykori hadapródiskola, a Hentzi-kripta és itt húzódik egy védett fasor is. A területen az új tulajdonos köteles helyet biztosítani egy buszpályaudvarnak (ezt az SCD a föld alatt helyezné el) és a 2-es metró ide tervezett végállomásának.