Felszámolják a rendőrménest
2007 november 8, csütörtök
Perek és romok maradtak Somogysárdon a rendőrségi lovasbázis felszámolása után. A helybeliek ingatlanügyletet sejtenek a háttérben - írja a most csütörtökön utcára került HVG.
Selejt? Nem selejt?
Egy, még Pintér Sándor országos főkapitány által jegyzett utasítás 170 szolgálati ló tartását írja elő a rendőrségnek. Ami a folyamatos cserélődést - a lovak átlagosan 4-15 éves korukban alkalmasak a rendőri munkára -, lemorzsolódást, illetve azt figyelembe véve, hogy biztonsági megfontolásokból kifejezetten a heréltek alkalmasak rendőrlónak, megmagyarázza a laikus szemmel magasnak tűnő számot. "A ménesről készített szakvélemény szerint a lovasbázison tenyésztett lovaknak nemzetgazdasági, illetve fajtához kapcsolódó örökségvédelmi szempontból nincs genetikai értékük" - állítja most az ORFK. A Somogysárd-lobbisták ezzel szemben cáfolják, hogy - sarkítva a közlemény szavait - sarlatán módon szaporították a selejtet, szerintük a rendőrlovak örökítendő tulajdonságai a civil hasznosításhoz képest speciálisak: elsősorban nyugodtnak, stressztűrőnek, nagy testtömegűnek kell lenniük, márpedig e téren eredményesek voltak. Míg Sárdon 250 éve rangos lótenyésztés folyt (az ORFK-időszakot megelőzően például ügetőlovakat neveltek), a jelek szerint ennek befellegzett.
Venni millióért, eladni ötvenezerért
A rendőrségnek évente elegendő négy-nyolc új lovat beszerezni, aminek költségét 5-8 millió forintra taksálja most az ORFK. Ez egyébként a ménes fenttartásának évi 200 milliós kiadásához képest valóban impozáns megtakarításnak tűnik, lovas honlapokat, hirdetéseket böngészve azonban kiderül, az egyedenként kalkulált 1 millió forint körüli vételár egy még nem képzett járőrlóért igencsak sok. Eladáskor viszont, úgy tűnik, más nagyságrendben gondolkodnak: a Kapospont.hu információi szerint a felszámoláskor értékesített állatok jó része a vágóár alatt, 50 ezer forint körüli összegért cserélt gazdát. Az ORFK közlése szerint az állatok eladásából eddig 23 millió, az eszközértékesítésből 18 millió forint bevétel származott. Figyelemre méltó az is, hogy miközben a rendőrség kénytelen őriztetni az üres istállókat, az onnan elszállított, de el még nem kelt állatok bértartásban vannak Fejér megyében.
Hetven ember utcára kerül
Somogysárd különben sokat veszített a legnagyobb helyi munkáltató bezárásával: a hetven rendőrségi közalkalmazott szélnek eresztésével 40 százalékos lett a munkanélküliség az 1300 lelket számláló, Kaposvártól alig 20 kilométerre fekvő faluban.
A teljes cikket a HVG honlapján olvashatják.