Nyitólap > Lovas Bulvár >

Az ész nélküli lovas

Részegen, hazafelé

2008 június 17, kedd

Ittas lovaglásért zárt be a közlekedési rendőrség Lengyelországban egy éjszakára egy parasztot. Egy másik pedig Németországban éjszakázott lovastól egy bankfiók előterében.


Az egyik nem tudta, hogy részeg

Az 57 éves férfi igencsak bizonytalanul ült a nyeregben és nem túl egyenes vonalban haladt Slawa városának utcáin, amikor a rendőrök igazoltatták. Hamarosan előkerült a szeszszonda, amely kimutatta, hogy az autóvezetéshez megengedettnél hatszorta több a férfi vérében az alkohol.

Mivel a közlekedés biztonságát komolyan veszélyeztette - és persze saját épségét -, a rendőrség jobbnak látta lecsukni, míg kijózanodik. Ezt elősegítendő, százezer forint körüli összegre meg is büntették.

a másik pedig de

Mai másik parasztunk német illetőségű, Wolfgang Heindrichnek hívják, 40 éves, és egy Haflingi ló, Sammy boldog tulajdonosa. Ő Wiesenbugban csapott egy görbe estét.

Mentségére szolgál, hogy ő legalább felismerte, hogy túl részeg a hazalovagláshoz. Ezen túl azonban azt is észrevette, hogy hideg van az útszéli alváshoz. Kézenfekvőnek tünt tehát számára, hogy a bankkártyájával kinyissa egy közeli bank előterét, majd lovastul beköltözzön kialudni magát.

Reggel talált rájuk egy másik helybéli, aki pénzt szeretett volna felvenni. "Kissé meglepődtem, amikor megláttam a lovat, és az alvó alakot az előtérben. Azonnal kihívtam a rendőrséget." mondta Stephan Hanelt.

Heinrich Urat figyelmeztetésben részesítették, majd hazaengedték. A bank személyzete pedig takaríthatta az előteret, mert a ló, kihasználva az alkalmat, elhelyezte saját betétjét a fiókban.