Nemzeti Vágta az összefogásért
2009 április 3, péntek
Idén május 30 és június 1-je között ismét lesz Nemzeti Vágta. Dr. Tamás István, a rendezvény elnöke szerint ugyanis a gazdasági válság ideje alatt még fontosabb, hogy az összetartozást erősítő lovas ünnep létrejöjjön.
A BTL nyomán
A Nemzeti Vágta egyszerre nevezhető kulturális seregszemlének, turisztikai eseménynek és gasztronómiai fesztiválnak egyaránt, amely méltó kereteket tud biztosítani az ország települései bemutatkozására, hazánk lakosainak legnagyobb találkozójára.
Ebben a jelenlegi nehéz gazdasági és politikai helyzetben mennyivel jelent nagyobb kihívást megszervezni egy Nemzeti Vágtát?
Minden rendezvénynek, amely támogatót igényel, nehéz a feladata. Azok a gazdasági szervezetek, amelyek most kezdték el megérezni a gazdasági válság hatásait, elkezdtek takarékoskodni. Mellettük ugyan ott van az a csoport, és ide sorolnám a bankokat is, amelyek megtehetnék, azonban mégsem teszik. Miután pénzügyi válság van, nem vállalnak efféle szponzori szerepet, nehogy támadás érje õket. Ugyanakkor a válság nemcsak szétzilálja, hanem össze is rendezi a piacot. Aki ebben a helyzetben többet hirdet, védi a márkáját, annak nagyobb esélye van arra, hogy jobb piaci helyzetbe kerüljön. Igenis a válság idején is építeni kell a brand-et, amelyre a Nemzeti Vágtán való megjelenés kiváló alkalom.
Suták Vanda, a tavalyi vágta nyertese
Miért érdemes egy magyarországi vállalkozásnak megjelenni a Nemzeti Vágtán?
Ha egy vállalkozás a válságban is ki tud állni a márkájával, azzal azt mutatja, hogy rá és a márkájára a legnehezebb idõszakban is lehet számítani. Ha tõlem szakmailag megkérdezné valaki, hogy mit tegyen ebben helyzetben, azt tanácsolnám, hogy keressen olyan lehetõséget, ahol mind több embernek sugallni tudja, az õ cége erõs, és piacképes. Az Andrássy úton minden nevezõ kap egy kiállítói sátrat. Itt a szponzor és a település közösen állíthat ki az õ egyedi megállapodásuk függvényében, amelyet több százezer ember tekint meg a helyszínen. Egy-egy érdekes történet vagy nevezés az országos médiába is bekerülhet. A sikeres szereplés esetén már a futamgyõzelmek során megtérülhet a nevezés költsége. A gyõztes település díjazása pedig 30 millió forint. A Vágta Korzón a nevezõ a saját sátrában ismételten bevételekre tehet szert a bemutatkozással egy idõben, amelyeknek köszönhetõen ugyan csak megtérülhet a nevezés költsége.
És miért jó egy önkormányzatnak, ha benevezi települését?
Ha az önkormányzatok gondolnak arra, hogy településüket ország-világ elõtt bemutassák, népszerûsítsék, akkor egy Budapest-központú rendezvénynél nincs jobb lehetõség erre.
Milyen arányban neveznek be településeket az önkormányzatok illetve a vállalkozók?
Nagyjából fele-fele arányban. Vagy az önkormányzat nevezi be a települést, vagy egy vállalkozás/vállalkozások fizetik be az önkormányzatot. Jelenleg az önkormányzatok felé billen a mérleg. Tavaly sokkal több vállalkozás aktivizálta magát, de most úgy tûnik, megijedtek. Pedig a település-közeli vállalkozások csak nyerhetnek a nevezéssel, amely egyben saját imázs-építést jelent. A leader csoportoknak pedig ez egy kiváló alkalom, hogy világossá tegyék mindenki számára: a kistérségek intézményei igenis képesek az összefogásra. A Bajai kistérség kiváló példa erre. Húsz település együtt nevez be a Vágtára, sõt azt megelõzõen helyi szinten rendeznek egy Bácskai Vágtát, amely során kiválasztják az õket képviselõ lovast. Üzenetértékkel bír, hogy azok a települések, amelyek eddig egyáltalán nem gondolkodtak együtt, egy közös ügy érdekében képesek összefogni, amivel nem mellékesen erõsítik identitástudatukat is.
A városok és falvak ünnepévé nõtte ki magát a Nemzeti Vágta. Ez miben nyilvánul meg?
Ma már minden ünnepünk túlpolitizált lett. Míg a lakosság egyik része indulatokkal közelíti meg a jeles eseményeinket, a másik letargikusan, közönyösen. Egyik sem jó. A Nemzeti Vágta már az elsõ alkalommal hangsúlyozta, hogy ez egy politikamentes össznépi ünnep. És erre bizonyítékot is kaptunk tavaly. A Nemzeti Vágat egy olyan háromnapos ünnep, ahol együtt lehetnek kicsik és nagyok, ahol mindenki drukkolhat a saját településének. De, ha csak valaki azért jön ki, hogy a gyerekével egy jót szórakozzon, ráadásul most a rendezvény Pünkösd ünnepére és Gyereknapra is esik, akkor már teljesült a rendezvény célja.