Keresés a honlapon:

Nyitólap > Vadlovak-dosszié >

A világ legnagyobb vadon élő lóállománya

Brumbyk Ausztráliában

2008 november 17, hétfő

Ausztrália északi részén él a világ legnagyobb szabadon élő lóállománya. A négyszázezer ló megitélése azonban ellentmondásos: vannak, akik az ausztrál örökség részének tekintik őket, mások szerint azonban komoly fenyegetést jelentenek a kontinens őshonos élővilágára.

Az első lovak az első ír és angol telepesekkel együtt 1788-ban érkeztek meg Ausztáliába, 1800-ig összesen 200 ló érkezett a földrészre. Számuk a lóversenyzés 1810-es beindulásával kezdett ugrásszerűen növekedni - ekkor rengeteg telivér érkezett a földrészre.

1820-ra a lovak száma 3500 körülire emelkedett, 1850-re pedig jobbára természetes szaporulatnak köszönhetően az állomány elérte a százhatvanezres létszámot. Az angliából induló hosszú hajóútnak köszönhetően csak a legerőteljesebb lovak jutottak el élve Ausztráliába. Ennek hatására különösen erős és egészséges kezdőállományból származott le a kontinens lóállománya.

A vadon élő ménesek akkor jöttek létre, amikor az első telepesek átkeltek a Kék hegységen, és elkezdték meghódítani a földrész belsejét. A telepeseknek az utazáshoz, illetve a marha és juhcsordák őrzéséhez volt szüksége lovakra.

Az első elszökött lóról szóló feljegyzés 1804-ből származik, innentől számítva kevesebb, mint 40 évre volt szükségük, hogy benépesítsék az egész földrészt.

Néhány ló azért tudott megszökni, mert sok telepes egyáltalán nem kerítette körbe a legelőket, de nagyrészüket amikor a rossz időjárási és talajviszonyok miatt feladták a földművelést, gazdáik egyszerűen szabadon engedték.

A második nagy szabadon engedési hullám az első világháború után következett be: a hadseregnek a gépesítés következtében egyre kevesebb lóra lett szüksége, ami a felesleges állatok számának megugrásához vezettett. A huszadik század második felében pedig a földművesek is gépekre cserélték lovaikat, ami szintén hozzájárulhatott a vadon élő állomány növekedéséhez.

Jelenleg négyszázezerre tehető a földrészen szabadon élő állatok száma, a legtöbben az északi, és észak-keleti területeken élnek. Becslések szerint az állomány normál időjárási viszonyok között évente 20%-kal növekszik. Megitélésük ebből adódóan ellentmondásos: egyfelől igen népszerűek, másrészt pedig sokan dögvészhez hasonlítják tevékenységüket.

A negatív megitélést annak a pusztításnak köszönhetik, melyet az őshonos élővilágban okoznak: letapossák a növényzetet, talajeróziót okoznak, rengetek fát pusztítanak el azzal, hogy lerágják a kérgüket, vagy nekidörgölőznek, ürülékükkel számos nem őshonos növényt terjesztenek el. Ugyanakkor, mivel lassítják a növényzet szaporodását, csökkentik a bozóttüzek kialakulásának a kockázatát.

Komoly gond, hogy összetömörítik a talajt, aminek köszönhetően a lovak által benépesített terület 15-ször nehezebben szívja magába a vizet, ami az amúgy is száraz földrészen komoly károkat okoz a növényvilágnak.

Mivel pusztítják a fákat, sok rajtuk fészkelő madárfaj költözésre kényszerül. Ahol sok a vadló, onnak a kenguruk is elköltöznek, valószínüleg, mert a lovak megeszik az ő táplálékukul szolgáló növényeket is.

Végül, de nem utolsósorban az emberi gazdálkodás számára is gondokat okoznak: lelegelik a szarvasmarhák elől a füvet, megrongálják a kerítéseket. Ráadásul, mivel nagy területeket járnak be, könnyen elterjesztenek az egész kontinensen olyan járványokat a házilovak között, mint az afrikai lóbetegség, vagy a lóinfluenza.

Véleménye van? Megosztaná velünk? Írja meg!