Nyitólap > Vadlovak-dosszié >

Túlszaporodtak a vadlovak

Gazdátlanul

2008 július 1, kedd

A már begyüjtött vadlovak elaltatását és a további begyüjtések felfüggesztését fontolgatja az amerikai földalap. Jelenleg több ló vár befogadókra, mint amennyi szabadon vándorolhat.


A The San Diego Union-Tribune nyomán

Túlszaporodtak a szabadon élő vadlovak az Egyesült Államok földalapjának (U.S. Bureau of Land Management - BLM) helyettes vezetője szerint. Henri Bisson szerint a problémát az okozza, hogy egyre kevesebb lovat fogadnak örökbe az Államokban, így a BLM-nek több begyüjtött állatról kell gondoskodnia, mint amennyit el tudna tartani.

Az ügynökség emiatt nehéz döntés előtt áll. Az egyik lehetőség, hogy abbahagyják a vadlovak begyüjtését - ez szerintük ökológiai katasztrófához vezetne. A másik lehetőség az örökbefogadási program folytatása, de a megmaradt lovak elaltatásával. (Az örökbefogadási program lényege, hogy a befogott, "létszámon felüli" vadlovakat jelképes összegért meghirdetik befogadásra. Korábban ha háromszori meghirdetés után sem sikerül gazdát találniuk, akkor mehettek vágóhídra is, de ezt a lehetőséget az állatvédők tavaly megtorpedózták.)

"Célunk, hogy egészséges lovak vágtázzanak egészséges mezőkön. De elértünk arra a pontra, amikor döntést kell hoznunk, hogy a rendelkezésünkre álló pénzkeretből hogyan tudjuk elérni ezt a célt." mondta Bisson.

Jelenleg 33 000 vadló él szabadon az Egyesült Államok 11 nyugati államában - ezek közel fele Nevadában. A BLM szerint a rendelkezésre álló terület 27 000 körüli populációt képes eltartani. Több, mint 30 000 befogott lovat tartanak gyüjtőhelyeken, ezek nagy része befogadókra vár. Azok, amelyek túl öregek, vagy más okból nem adoptálhatóak, hosszú távú gyűjtőhelyekre kerülnek, hogy leéljék életüket - sokszor 15 - 20 évet is.

A lógazdálkodási program egészen a közelmúltig sikertörténet volt, de a gazdaság gyöngélkedése, az üzemanyagárak növekedése, és a széna és zab árának növekedése miatt az elmúlt években drasztikusan visszaesett a befogadott lovak száma. "Nincs semmi arra mutató jel, hogy ez a trend megfordulna a közeljövőben" tette hozzá Bisson.

A lovakat az európai gyarmatosítók hozták be egykor Amerikába. Populációjuk napjainkban évente 15-20%-kal növekszik. Természetes ellenség nélkül gyorsan túlszaporodnak, ezért rendszeres időközönként csökkenteni kell a létszámukat. Pedig a mostani létszám töredéke a régi időkének: az 1900-as évek elején kétmillió vadló baragolt az államokban. Aztán 1930-ban az Egyesült Államok kormánya engedélyezte az eltávolításukat a mezőkről, melyekre szükségük volt a farmereknek a szarvasmarhák legeltetéséhez. A mészárlások következtében néhány éven belül 17000 alá csökkent az állomány. Velma Johnston kitartó, 20 éves küzdelme nyomán 1971-ben a kongresszus elfogadta a lovakat védő törvényt, és az állomány ismét növekedésnek indult.

Napjaink Amerikájában ötvenszer több szarvasmarha lakik, mint vadló. A szarvasmarhák által elfoglalt területek mellett igen kevés legelő maradt a szabadon élő állatok számára, és ez a terület is folyamatosan csökken. A konfliktust is ez okozza: szárazság idején - ami a sivatagos Nevadában elég gyakori -, a vadlovak behatolnak a szarvasmarhák számára elkerített mezőkre, és lelegelik azt.